Hannah Montana keresés

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: breakout. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: breakout. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. november 2., kedd

Wonder World turné


A Wonder World turné ( azaz a Wonder World Tour ) volt az énekesnő Miley Cyrus második turnéja. Ezen kívül ez volt az első, amelynek nem volt köze Disney alteregójához, Hannah Montana-hoz, és ami nem csak az USA-t érintette. A turnét az AEG Live promotálta, és az Egyesült Államokban, valamint az Egyesült Királyságban került rá sor. A Meet Miley Cyrus, valamint a Breakout című lemezekről válogatták össze a koncertek műsorát. A helyszínek többnyire különféle arénák voltak. A turnéval több, mint 4.500.000 dollárt kerestek, az AEG Live beszámolója szerint. 2010. júniusban egy összefoglaló koncertfelvételt adott le, Miley Cyrus: Live From London címmel, az ABC tévécsatorna. A teljes koncertfelvétel azóta már CD-n, DVD-n, valamint Blu-Ray-en is elérhető. Miley utólag elmondta, hogy az elsőhöz képest egy érettebb hangulatú koncertsorozatot akart csinálni, és elégedett volt az eredménnyel.

2010. október 28., csütörtök

Miley Cyrus - Breakout


A Hannah Montana-t alakító Miley Cyrus második stúdióalbuma, a Breakout 2008. július 22-én került piacra a Hollywood Records gondozásában. Ez volt az énekesnő első albuma, ami nem áll kapcsolatban a Hannah Montana sorozattal. A legtöbb dalnak Antonio Armato,é s Tim James volt a producere. Összességében a Breakout-on a pop-rock dominál, de megtalálhatók rajta számos más műfaj elemei is. Az albumon sok dal foglalkozik a felnőttéválással. Megjelenésekor első helyen debütált a Billboard 200-as listáján. Miley-nak az is volt a célja a lemezzel, hogy ki tudjon végre törni a Hannah Montana-skatulyából.